2009. május 24., vasárnap

Castle-hunter on bike

A blog több okból kifolyólag jött létre.

Először is, mert szeretek motorozni. Nem számítok öreg motorosnak, még csak alig két éve gurulok, de nagyon szeretem. Hétvégi motorosnak számítok, a városban nem szeretek az autók között, mellett, akárhol járkálni, mert, tisztelet a tényleg kevés kivételnek, az autósok nincsenek tekintettel a motorosokra. Hogy miért gondolom ezt, egy másik téma, erről nem akarok értekezni. Ennél sokkal érdekesebb szerintem, hogy miért is hoztam létre ezt a blogot.

Ahogy említettem, hétvégenként motorozom, Budapest környékén. Egyedül. Nem szeretnék csapatokhoz csatlakozni, mert sajnos az a tapasztalatom, hogy ezek a bandák szívesen azonosulnak politikai eszmékkel, amely eszmékkel én viszont nem tudok egyetérteni. Megint tisztelet a kivételnek.
Egy szuszra körülbelül 150-250 km-t szoktam menni. Most már nagyjából, bejártam a környéket és megdöbbentem, hogy mennyi sok, szép hely van, még így Budapest környékén is. Ezeknek a kirándulásoknak is köszönhetem, hogy megváltozott a véleményem a környezetemről. Mindig is szerettem utazni. Európát nagyjából beutaztam, jártam Amerikában, Ázsiában. És minden útról úgy tértem haza, hogy 'bakker, ilyen miért nincs nálunk?'. Mióta motorozom, azt mondom: 'bakker, ilyen is van nálunk?'

Valójában, a bloggal az a célom, hogy másokat is rávegyek erre a felismerésre. Nem csak a Magyarországon élőket, de határontúl élő, potenciális túristákat is. Ezért is az angol cím. Idővel, ha látom értelmét, átváltok majd angolra. Egyelőre így egyszerűbb.

Na, és miért is kastély? Nem tudom. Tök véletlen. Nézegettem a térképet, hogy a következő hétvégén hova menjek, és észrevettem, hogy a térkép jelöli a kastélyokat. Hopp egy kastély! És még egy! És még egy! Rengeteg! Megdöbbentem! Én soha nem tudtam, hogy Magyarországon ennyi kastély van. Utánanéztem a neten ezeknek a kastélyoknak, és jött a következő döbbenet. Ezek gyönyörűek! Még hogy skót castle? Francia chateau? Itt is van: kastély! :-)

Nos, tehát! Ezentúl kastélyokat fogok célba venni és felfedezni. Igyekszem majd minél több és szebb fotót készíteni és megtudni olyan érdekes információkat az adott helyszínről, amelyek érdekesek lehetnek számomra is és az olvasók számára is.

Természetesen, ha bárkinek van kedve felfedezni, hajrá, csatlakozzon!

Egyébként pedig: Jó olvasást! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése